2015. december 11., péntek

Indul a mákszezon!

Pár éve még nem gondoltam volna, hogy egyszer még lelkesedni fogok a mákért. Már az általánosban is én voltam az az egy gyerek az ezerből, aki a menzai étlapon a mákostészta láttán nemhogy nem ujjongott, de egyenesen fintorogva fordult el. A mákos nudli, a mákos bejgli, a mákos rétes: mind olyan ételek, amiket éppenséggel megettem, ha nagyon kellett, de nem szerettem. Most viszont épp egy remek ötelemes főzőtanfolyam kellős közepén tartok, ahol kiderült, nem véletlenül van a hagyományos konyhában sok téli fogás, amihez mákot használnak. A mák ugyanis kifejezetten jót tesz télen, mondhatni gyógyétel. Ha pedig már így van, akkor enni kell, nincs mese, így kísérletezni kezdtem. A mákos köleskása például mindkét gyereknek bejött és ami külön előnye: gyors, egyszerű vacsora. Így készül:

A kölest alaposan megmostam, majd megfőztem. Egy rész köleshez két rész víz és egy rész tej (lehet gabonatej is), ízesítésnek pedig egy tk fahéj szükséges. A főzési idő első tíz-tizenöt percében érdemes ott állni és figyelni, időnként kevergetni a kölest, eközben közepes hőfokon van a tűzhely. Amikor elkezdenek duzzadni a kölesszemek és már gyöngyözik is a folyadék, akkor lehet önteni bele valamilyen szirupot - én agavészirupot használtam. (Ha mézzel édesítünk, akkor azt csak a kész ételbe keverjük bele.)
Most beletesszük a darált mákot a kásába, a mennyiség ízlés szerinti, én másfél deci köleshez kb. 4 púpozott evőkanálnyi mákot tettem. Miután összekevertük a kettőt, még elvileg mindig sok tejes víz van rajta, amit nem szívott fel. Most már lefedve, nagyon alacsony hőfokon hagyjuk a kölest végleges méretére megduzzadni. A kész kása puha lesz, mind a rizskása. Érződnek a szemek, de nem kemények. Ha ezt az állagot elértük, akkor kész a köleskása. Egy utolsó ízellenőrzés, esetleg egy kiskanálnyi citromlével tehetünk bele egy leheletnyi savanyú ízt, s aztán már tálalhatjuk is ízlés szerint szörppel vagy házi lekvárral.
Ha esetleg maradna másnapra, mert mondjuk senki sem meri kivenni a tálból az utolsó kanálnyi miniadagot, akkor másnap párolt almával és pirított dióval, szezámmal is remek és különleges meleg reggeli. Jó étvágyat kívánok nektek, s ígérem, hamarosan a mákos rizskoch receptjével is jövök!

2 megjegyzés:

  1. Ez nagyon nagyon jól hangzik, kipróbálom! Most olvastam Zelnice posztját a vidéki házról, és abban van egy varázsszó a sallangmentes karácsony. Na ez e kis mákos köleskása lenne nekem a karácsonyi desszert ehhez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, simán beválna karácsonyra is. Jövő héten meg még lesz egy mákos-marcipános rizskoch recept is, na az meg még esztétikus is, nemcsak finom. Mi egyébként régi karácsony estéken mákos gubát ettünk főételnek, hiszen 24-én még elvileg böjti nap van.

      Törlés