2009. november 14., szombat

H1N1 ellenszer házilag, avagy éljenek a csírák

Amikor már nem volt olyan nap, hogy valaki meg ne kérdezte volna, hogy beoltatom-e magunkat és a gyerekeket az új influenza ellen, elkezdtem komolyan elgondolkozni a dolgon. És elkezdtem én is kérdezgetni az embereket - tovább gerjesztve ezzel is a pánikot.

Nehéz ügy, mert soha nem kértem normál influenza elleni oltást, valahogy nem érzem olyan súlyosnak, hogy egy télen egyszer egy hetet pihen az ember, hogy ennek elkerüléséért még meg is szúrassam magam. (Amúgy is inkább náthásak szoktunk lenni.) Igen, a gyerekeimnek mindahányszor beadagolom, hogy az oltás csak egy apró szúrás és egyáltalán nem is fáj, de én rettegek tőle, mint tűztől. Köszönhetően egy 10 éves koromban kapott TBC oltásnak, amely után hónapokig fájt és gennyedzett a vállam, és még egy év múlva is durván ronda volt a szúrás nyoma. Megjegyzem, senki más nem járt így az osztályból, csak én. Azt meg el lehet képzelni, hogy egy amúgy is önértékelési zavarokkal küzdő tízéves kamaszlány mekkora cikinek tartja, hogy nyáron fertelmesen ronda vállakkal kell mutatkoznia az utcán.

Na jó, szóval félek, ez van. Nem az influenzától, hanem az oltástól. Meg attól is, hogy mindig hallani oltási mellékhatásokról. Én meg úgy vagyok vele, hogy abba könnyebben belenyugszom, ha egy betegségnek van káros hatása - akár tragikus -, mintha a betegség megelőzésének. Ettől függetlenül persze izgulok, mert ha tényleg baj lesz, akkor nemcsak magamért vagyok felelős, viszont egyelőre még nemmel szavazok az oltásra.

Nem tétlenkedem viszont, immunerősítő szereket adagolok magunknak, ráadásnak tegnapelőtt - talán picit hamarabb, mint máskor szoktam - előszedtem a csíráztató edényemet.
Volt pár sikertelen csíráztatási próbálkozásom régebben, ezért egy ideig hanyagoltam, és inkább megvettem készen. De amilyen mennyiséget mi telente fogyasztunk, egy idő után gazdaságosabbnak láttam megtanulni a helyes technikát.

Sajnos a kistányéron csíráztatás nekem nem jött be. Az egyébként rendkívül dekoratív és természetes agyagedényben való csiráztatás sem. Az elsőben bepállik, a másodikban kiszárad a mag. Ronda, de finom - végül műanyag emeletes csíráztatót választottam. Nem a konyha dísze, viszont működik. Ez négyemeletes, alul van egy átlátszatlan tál, felette két átlátszó, azon egy átlátszatlan, a felső három alul furfangosan lyukacsos - a víz lefolyik, a mag nem. Fogyasztói ára bioboltokban nagyjából 800 forint, szóval ha az ember komolyan gondolja, akkor két hét alatt megtérül.

Először meg kell mosni a magot, és az alsó, átlátszatlan nem lyukacsos edényben beáztatni vízbe, a torony többi részét rá lehet helyezni. Egy éjszakát javasolnak, de ez a mag fajtájától függ. Akkor jó, ha láthatóan megnagyobbodott a mag, ez kisebb magoknál akár 4 óra alatt is megtörténik. Ekkor a magokat át kell önteni az egyik átlátszó lukacsosba, folyó vízzel átmosni. Alulra a sötét - ebbe csöpög a víz -, rá amiben a mag van, rá pedig az átlátszatlan lukacsos. A magoknak először ugyanis szüksége van egy kis sötétségre. Ebben a fázisban úgy szoktam, hogy amikor eszembe jut, de napi kétszer minimum, átmosom a magokat, kezdődő csírát. Így meg lehet akadályozni a beposhadást, büdösödést. Az egész pár perc, hiszen a magok maradhatnak a helyükön, a lukacsos aljú átlátszó edényben. A nagykönyv szerint két nap sötétség után már jöhet a fény, azaz az átlátszó réteggel lehet letakarni a magokat és fényes, de nem direkt napfényes helyre rakni. Az átmosást továbbra is napi kétszer minimum elvégezzük. Magtól függően négy-öt nap alatt remek csirákat kapunk, amelyet hűtőben több napig is eltarthatunk. És ami hihetetlen, majdnem olyan lesz, mint a sareptai özvegy korsója, hiszen a csírák tovább nőnek, szóval nem fogy olyan ütemben, mint indokolt volna. Egy idő után elfogy, persze :)

Két-három nappal azután, hogy elkezdtem a csíráztatási procedúrát, már egy másik adagot is elkezdek készíteni. Végülis van két átlátszó "emelet". Ha ennek következtében felül átlátszó helyett átlátszatlan lyukas tálka lesz, az sem nagy gond, ha amúgy világos helyen van az edény.

És hogy melyik csíra mire jó pontosan, arról itt részletes leírást lehet találni. Még van egy másik előnye: a téli hónapokban annyira drága - és ki tudja honnan származó - paprika, paradicsom kiváló helyettesítője. Mi az esti szendvicseinkhez szoktuk enni, de van, aki joghurtba keveri, salátákhoz adja. Krémlevesekhez betétnek is szép és finom. Volt olyan időszak, hogy a gyerekek is ették, kíváncsi vagyok, idén télen mi lesz a véleményük.

9 megjegyzés:

  1. Érdekes dolgokat írsz a csíráztatásról és a csírákról. Lehet, hogy egyszer én is kipróbálom. De addig ... jó sok C-vitamin, napi 2-3000 mg. És az oltásból mi sem kérünk.

    VálaszTörlés
  2. De jó, hogy erről írsz!
    Annyira szerettem volna már én is kipróbálni a csíráztatást, de még nem néztem utána, hogy otthon hogyan oldható meg úgy, hogy tényleg működjön is.
    Ezt a csíráztatóizét beszereznéd nekünk is? Meg tanfolyamra is el kéne persze menni hozzátok :D...

    VálaszTörlés
  3. Zsukka: oké, majd szétnézek. Nekünk még Debrecenből van, de gondolom, itt is kapható. Komolyan ez a személyes találkozás dolog lassan már nem halasztható!

    És igen, abszolút nem ördöngösség a csíráztatás, ha pár alapszabályt betart az ember, érdemes kipróbálni.

    VálaszTörlés
  4. nekem is volt ilyen ronda es muanyag, de oszinten en nem birtam megenni az eredmenyt:-( valszeg a tomeny feherje szaga volt, de 2-3 probalkozas utan feladtam.
    Nektek melyik mag valt be, amit a kiskoruak is megesznek? bar valszeg nalunk sem veluk lenne gond. Mindenesetre veszek ujra, mar maga a csiraztatas is jofej dolog:-)

    VálaszTörlés
  5. Csatlakozom Zsukkához, örülök, hogy írtál erről mert én kicsit sem értek a csíráztatáshoz, de most kedvem lett kipróbálni!

    Az immunerősítésssel teljesen egyetértek. (Amúgy nálunk már ott tart a helyzet, hogy vadidegen emberek kérdezgetik egymástól pl. a boltban sorbanállás közben, hogy kéri/kérte-e az oltást...)

    VálaszTörlés
  6. ez a 2-3000 mg c vitamint fogyassza mindenki maga felelossegere, de mast ne gyozkodjon rola, meg ha ki is urul, iszonyatosan terheli a veset, es nem lesz halas az, akinek ez a tanacs fog remek vesekovet noveszteni:(
    namindegy, amugy csirabol sztem nem gabonat erdemes, ha a feherjeszag problemas, hanem brokkolicsirat, abban vas is van, meg zsazsat, jobbizuek is amugy, meg sztem szendvicsbe rakva sokminden koze messze nem annyira agressziv az ize

    VálaszTörlés
  7. Kicsoda: Nálunk a retekcsíra a favorit, konkrétan retek íze van. Szintén jó volt a mustármag, ha jól emlékszem. Most egy magkoktélt vettem, abban minden van, még mungóbab is.

    VálaszTörlés
  8. Drága Anyahajó!

    Nagyon hasznos volt ez a poszt (is), ma este beszereztem egy csíráztatót, valamint lucernát, retket, mustárt és búzát is. Hétvégén már (remélem!!!) sk csírát eszünk:)))

    Köszi!!!

    VálaszTörlés
  9. Örülök, hogy megfertőztelek téged is :D Remélem, ízleni fog!

    VálaszTörlés